Sok, vagy kevés?

Szép napot! Régen nem írtam, nagyon régen. Egy picit szégyellem is magamat e miatt, de tenni már nem tudok ellene, vissza nem tudom pörgetni az idő ólomkerekét, így ha megköveztek sem tudok többet nyújtani. Kavarognak is a fejemben a gondolatok, hiszen terveim voltak bőven, de idővel a feledés homályába vesztek, megfakultak, elkoptak.

Persze azzal is tisztában vagyok, hogy nem egy sorozatot szakítottam meg, hiszen az írások nem kapcsolódtak szorosan egymáshoz, de azért mégis bánt, hogy ennyi ideig nem tettem semmit, azaz nem írtam ide. Most megpróbálom pótolni valamelyest, de hogy mit fogok írni… Talány?

Két hónap történéseire visszagondolva sok minden történt velem, talán több is, mint gondoltam, de lehet, hogy kevesebb. Ez csak attól függ, hogy honnan nézzük, miként tekintünk vissza a múltra, mit akarunk látni. Pozitív, vagy negatív színben akarjuk feltüntetni emlékeinkben az eseményeket. Bizonyára veletek is sok minden megesett e két hónap alatt, és ha úgy csendesen elgondolkodva visszaemlékeztek, több minden fog felsejleni koponyátok tartalmát képező agytekervényeitek bonyolult halmazában.

Minden változik, mindig. Barátságok születnek, vagy éppen szűnnek meg. Életek keletkeznek, vagy múlnak el. Örök körforgásban vagyunk és bárhogyan is próbáljuk meg befolyásolni a történéseket, azt el kell ismerni, hogy többnyire nélkülünk, azaz felettünk döntenek a mi sorsunkról is. Vajmi kevés ráhatásunk van a természet folyamataira. Persze azt a kis lehetőséget megragadva mégis csak el tudjuk fordítani egy picit az univerzum kvantum terét! 🙂

Ahogy Madách is írta; …. “ember: küzdj és bízva bízzál!”  Bízni kell, mindig, mindenben, mindenkiben! A bizalom az élet egyik alapköve, még ha oly gyakran el is vesztik az emberek ezt az értéket. Hogyan is tudná elérni egy ember a célját, ha nem lenne benne bizodalma, hogy oda fog érni? Magányos farkasok, anyukák, apukák, felcseperedő gyermekek! Ha nem bíztok a jövőben és a múlt fájó emlékeibe burkolózva sajnálgatjátok magatokat, akkor nagyon nehéz lesz eljutni bárhová is!

Visszatérve az elmúlt két hónapra, nyárból őszbe léptünk, a nappalok rövidülnek, az órát visszaállítottuk eredeti helyére (mármint az időt az órán 😉 ), sárgulnak, majd lehullnak a falevelek. Jönnek a nyirkos, borongós őszi, majd a hideg és fagyos téli napok. Nyárból az őszbe, melegből a hidegbe ismeretlenségből az ismertségbe lépünk, megismerjük azt, ami oly távol volt tőlünk. Soha el nem képzelt kapcsolatok születhetnek, vagy szűnhetnek meg. Olyan ez, mint egy vándorlás. Vándorlunk az életünkben és nem állunk meg soha.

Két hónap, azaz egy hatod év. Nem sok ez, de olykor mégis rengeteg. Ha csak arra gondolunk, hogy hányszor két hónapot élünk, akkor nem sok, de ha úgy gondolok rá, hogy ennyit kaphatnánk még az élettől arra, hogy az elveszített szeretteinket ismét láthassuk, akkor bizony rengeteg. Minden csak viszonyítás kérdése. A kevés is sok néha, de a sok is lehet kevés. Minden ember más, szerencsére. Nincs két egy forma nap, két egyforma év, így két egyforma hónap sem. Ma ennyit akartam, ma én vagyok a csendes ember.

Fényeslitke, 2013

Médiaanyagok forrása: Internet