Majd lesz valami…

Úgy döntöttem, írok egy pár sort, mert ez a fajta tevékenységem a fotózás miatt ez háttérbe szorult. Mindkettőt szeretem művelni, de a fotózás most jobban izgat. Többen kérdezték már, hogy miről fogok írni, illetve tudom-e már, hogy mi lesz a következő téma. Tisztelettel jelentem, nem tudom. Még most sem, amikor itt pötyögök a billentyűzeten. Soha nem tudom előre, nincs megtervezve semmi. Mindig azt írom, ami abban a pillanatban jön. Eszembe jut, leírom, megosztom. Ennyi a folyamat.

Most azon gondolkodom, hogy a kapcsolati formákról kellene valamit összehozni, hiszen minden embernek vannak kapcsolatai. Barátság, szerelem, haverság, stb. A kapcsolatok fontosak. Fontos azonban az is, hogy megértsük benne egymást. Nem ér az a kontaktus semmit, ha csak magunkra figyelünk, elbeszélünk egymás mellett, nem figyelünk a másik fél gesztusaira, érzéseire, legyen az verbális, vagy bármilyen. Fontos eleme mindegyiknek az őszinteség. Sem szerelem, sem barátság nem létezhet őszinteség nélkül. Ha nem merjük a bizalomnak ezt a fajtáját felvállalni, akkor inkább hagyjuk az egészet.

A kapcsolatoknak kétpólusúaknak kell lenniük! Ez azt jelenti szerintem (én legalábbis arra gondolva írtam ezt), hogy mindkét félnek vállalnia kell azt, hogy nyílt szívvel, tiszta gondolatokkal, bizalommal fog viseltetni a másik iránt! Arra is figyelni kell, hogy ne értsék félre egymást az emberek. Ne küldjünk olyan jeleket, amelyeket helytelenül tud értelmezni a másik. Vigyázzunk arra, hogy mindig egyértelmű legyen a kommunikációnk. Sok baj forrása lehet az, ha valaki nem pontosan azt véli felfedezni bennünk, mint amit mi akarunk mutatni.

Fontos, nagyon fontos az, hogy ha bármilyen bajunk van, közöljük azt a kapcsolat másik felével. Nem jó idióta módon, hülyének érezve magunkat bámulni, mint a sült hal. Ha valamit nem értünk, kérdezzünk! Aztán vagy kapunk választ a kérdéseinkre, vagy nem. Ha tiszteljük a másik embert, akkor nem hagyjuk soha kétségek között és a feltett kérdésre választ adunk (kapunk).

Én úgy gondolom, hogyha valaki belead apait, anyait és szeretettel viseltet a másik ember iránt, akkor van esélye egy jó kapcsolatra. Persze az is előfordulhat, hogy minden igyekezetünk ellenére magunkban maradunk. Ez ellen nem sok mindent tehetünk, hiszen ha felborul az egyensúly, azaz elvesznek a pólusok, tönkre megy minden. Ha te, aki egyedül maradtál (legalábbis úgy érzed) és minden igyekezeted ellenére nem tudtok közösen tovább lépni, akkor hagyni kell az egészet a fenébe. Ha a te cselekedeteid helyesek voltak, nem bántottad meg a másikat és ő mégis magadra hagy, akkor ez nem jelent mást, mint azt, hogy ő nem érdemel meg téged. Engedni kell, hogy majd saját maga jöjjön rá arra, hogy mit is veszített. Ha meg ez nem következik be, akkor te sem vesztettél semmit. Ennyi!

Utóiratként. Több embertől hallottam, hogy olyanok az írások, mintha neki (vagy róla) írtam volna. Ezzel nem tudok mit kezdeni. Már a BLOG köszöntőjében is leírtam, hogy érdekes dolog számomra az, hogy többen a saját életükre, saját magukra vetítik le az olvasottakat. Hogy ez jó-e, avagy rossz nem tudom. Talán lehet jó, ha többen azonosulnak egy-egy témával. Arról azonban nem tehetek, hogy a gondolatok találják meg a különböző embereket. Többnyire fordítva szokott lenni, de az élet már csak ilyen, néha fordítva működik.

Fricy

(Képek forrása: internet)