Itt vagyok, megjöttem, ámbár nem hiszem, hogy valamit változtatna ez a megállapítás az élet dolgait illetően, de ez most tény. Vágytam már az írásra, még akkor is, ha semmilyen előre tervezett témám nincs. Amúgy soha sincs, de ezt már írtam régebben is. Majd egy bekezdéssel lejjebb eszembe jut valami és akkor születik meg a „mű” címe is (vagy később). 🙂
Szóval, most írni fogok valamiről, nektek. 🙂 Talán a szeretetről, annak kinyilvánításáról és a tisztességről kellene mondanom valamit. Ezek, az emberi érzésekről szóló témák, mozgatják a fantáziámat folyamatosan, viszont nem szeretném valaki másnak átírni a munkáját, azaz nem szeretnék plagizálni, de ezt nem is tudom megtenni, mert nem olvasok másokat (legalábbis nem ilyen témában és nem ilyen íróktól).
Azért nem egyébként, hogy ne befolyásolják az én gondolataimat az övék, hiszen elég fárasztó lehet ugyan azt elolvasni többször, némi eltéréssel. Aztán lehet, hogy a végtermék mégis hasonlatos lesz, de ez azt jelenti, hogy hasonló az életről alkotott elképzelésünk is. Akik ismernek, és akik jól ismernek (!), azok tudják, hogy milyen vagyok, milyenek a gondolataim, és azt is, hogy milyen a stílusom (ha van egyáltalán).
Írás közben hallgatom a rádiót, szólnak a zenék és ezek hatással vannak rám. Mindenkire hatással vannak, bárki, bármit is mond. Vannak zenék, amik tetszenek, vannak, amelyek nem, de befolyásolják a hangulatomat, hangulatunkat, az bizonyos. A zene az, amivel a legjobban ki lehet fejezni az érzelmeket. Klasszikus felállás a kívánságműsor, ahol zenéket küldenek emberek, többnyire másoknak. Ezekkel a küldeményekkel akarják kifejezni magukat, azaz üzennek a világnak, és néha maguknak is. 🙂 Minden zene egy történet, ahogyan egy kedves ismerősömtől ezt hallottam (tanultam) és nagyon igaza volt. Bármit hallgatok, mindig más és más érzés tör fel bennem, eszembe juttatva a múltat, jó és néha kellemetlen emlékeket felidézve.
Ma már a kívánságműsor mellett a közösségi portálokon megosztva is tudunk üzenni a világnak, lelkünk, hangulatunk, gondolataink felől. Mert bizony az „üzifalon” (idővonalon) közzétett és megosztott információ egy üzenet a nagyvilágra. Egy ablak, ahol belénk láthatnak azok, akik kíváncsiak ránk. Én is szoktam üzenni. Többnyire a lelkiállapotomnak megfelelő zenéket osztok meg, ezzel kifejezve azt, hogy miként vagyok, miként viseltetek a világ gondjait illetően. Azzal a céllal is szoktam „üzenni”, hogy valaki másnak az eszébe juttassak valamit. Egy történetet, egy emléket, esetleg egy tervet. Azt is tudom, hogy nem mindenki egyformán értelmezi az üzeneteket, mindenki saját magára szabja, de ez benne van a pakliban, nem zavar.
Fontos azonban az, hogy megfelelő módon küldjünk jelet a nagyvilágnak, bármilyen formában tesszük is ezt. Minden üzenettel egy léket nyitunk a lelkünkbe mások számára. Ezt követően belénk látnak, tehát meggondolandó, hogy mikor, mit osztunk meg magunkról. Az bizonyos, hogy a minőségre oda kell figyelni. Ha valaki írásra, vagy fotózásra szánja el magát és úgy osztaná meg belső énét, azaz a lelki szemeivel látottakat, akkor az figyeljen arra, hogy érthető legyen az „üzenete” mások felé. Én, ennek a BLOG-nak a bevezetőjében leírtam, hogy nem tanultam sem fotózni, sem írni. Nem vagyok képzett ezeken a területeken, de elfogadom, és próbálom megfogadni a jó tanácsokat.
Nos, az eredeti tervemtől elkanyarodva, másfelé eveztem az éter hullámain, de talán nem is baj az néha, ha szabadjára engedjük a gondolatainkat. Had szárnyaljanak, hiszen lehet, hogy a véletlenek teremtenek értékeket. Nem tudom, hogy ezek a véletlenek mikor merre vannak (pontosan ezért véletlenek), így azt sem tudom, hogy tudok-e értéket teremteni, de nem is ez a lényeg. Írtam, majd valaki elolvassa, és akkor kiderül minden. Volt-e értelme pötyögni, vagy nem. A szeretetről meg majd máskor. Ha el nem kanyarodok, akkor is valamerre ebben a végtelen világban, hiszen írni lehet sok mindenről. Tudom, hogy nem osztottam meg mély, lélekemelő gondolatokat és nem váltottam meg a világ bajait, de talán jó volt arra ez a pár sor, hogy egy kicsit átérezd az én világomat, és belém láss, a rajtam nyitott léken keresztül! 😉
[Ma csak MCL zenéket illesztek be, mert olyanom van és szeretem őket! 🙂 ]
Fricy, 2013
Fricy's Blog. Az élet, ahogyan én látom. 